/Szandika szemszög/
Miután felébredtem, egy közel 1méter magas plüss macival találtam szemben magam.Rajta egy Red Bullos sapival, és egy Sebes felsővel.Kezén pedig egy hatalmas szivacs Vettel finger volt felfedezhető.
-Ez..-akadt el szavam.
-Ajándék.Neked.Tőlem.-mondta Seb, s leguggolt a maci mellé.
-De nincsen szülinapom.-mosolyogtam.
-Tudom.De a cuccok amik rajta vannak, azt kapom, tehát csak a macit vettem.-taglalta.
-Értem.Akkor köszönöm.-mondtam, majd egy csókot nyomtam szájára.Később már a vacsorát csináltam.Megettünk mindent,s Seb elvonult Tommival beszélgetni telefonon.Minden rendben ment egy darabig..Csak annyit hallottam, hogy Seb ordibál a szobában.Én nem akartam tolakodni, de muszáj voltam bemenni a szobába.
-Seb! Nyugodj meg kérlek!-simogattam hátát, s közben elköszönt Tommitól.
-Rendben.De nagyon idegesít, hogy meg akar szerezni téged.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Igen.Az ordibálás erről folyt.-mondta, s én köpni-nyelni nem tudtam.
-Óóó Seb! Tudod, hogy én csak TÉGED szeretlek!-hangsúlyoztam ki a 'téged' szót.
-Tudom.-mondta, majd megcsókolt.Gyors zuhany, s már aludtunk is.Másnap reggel Sebastian nem feküdt mellettem.Egy levél volt a párnáján, rajta az én nevemmel. Szandikának. Kibontottam, s elolvastam.Leírt mindent részletesen, hova ment, mikor jön, stb.Én nagy unalmamban, rendet raktam, s gondoltam átugrom kicsit Norbertékhez.Fabian biztos hazajött már a téli táborból.Írtam Sebnek egy SMS-t, hogy tudja hol vagyok.S már indultam is.Bő fél óra alatt megérkeztem.Bementem, s mindenki örömmel fogadott.Meglepetésre, otthon találtam Stephanie-t is.Nagyon sokat meséltünk egymásnak erről-arról.Mindig akadt témánk.Kiderült, hogy Heikkie is megbékélt Fabian helyzetével.Mint tudjuk télen hamar sötétedik.Seb nem nagyon szereti, ha egyedül mászkálok a sötétségben.De most muszáj volt.6-kor indultam haza, s már az orromig se láttam a köd, és a sötét miatt.Szép nyugisan vezettem, mikor kicsit furcsálltam, hogy egy szürke Opel követ. Lelassítottam, majd félre álltam, de az Opel is ezt tette.Kiszállt belőle egy ismerős szőke finn férfi.Tommi volt az..Hogy került ide? Honnan tudta, hogy itt vagyok?
-Mit keresel itt?-kérdeztem.
-Téged.Szandika kérlek hallgass meg!-kérlelt.
-Miért? Tudod jól, hogy Sebastiant szeretem!
-Igen!Sajnos ezt el kell fogadnom.De muszáj vagyok elmondani neked mit érzek irántad! Megkönnyebűlne a szívem is..
-Ha nagyon szükséges..-ingattam fejem.
-Beléd szerettem..egyszerűen elbűvöltél.
-Ennyi?
-Azt hiszem igen.
-Rendben.Sajnálom, de erre nem tudok semmit sem mondani.Mennem kell.Már Seb biztos aggódik.
-Megértelek.Szia, akkor. Remélem egyszer még találkozunk.-köszöntünk el, s én szélsebesen száguldottam hazafele.Ennek meg lett a következménye is..
/Sebastian szemszög/
Már kezdtem aggódni páromért.Egyszer csak megcsörrent a telefonom.Szandika volt az.Rögtön felvettem de egy férfi hang szólt bele.Mégpedig Tommi.
-Mit keres nálad a barátnőm telefonja?-kezdtem felhúzni magam.
-Figyelj! Seb! Szandika..összetörte a kocsiját!
-Tessék?
-Igen.Ma Németbe jártam és épp előttem ment bele a korlátba.
-És hol van most?
-Kórházban.
-Azonnal odamegyek.
-Rendben.-letettem majd 5 perc alatt ott voltam.Hamar megtaláltam a kórtermet.Bementem, s megláttam párom az ágyon védtelenül.Valószínűleg aludt.Vagy nem? Bejött az orvos, s közölte hogy kómába van.Semmi baja nincs, csak épp olyan mintha élőholt lenne..Bent maradtam vele estére, s közöltem anyukámékkal a hírt.Ők otthon idegeskedtek, én pedig a kórteremben.Este elkezdtem beszélgetni épp 'alvó' kedvesemmel:
-Nem hagyhatsz magamra szerelmem! Annyi mindene keresztül mentünk már! Emlékszem az első csókra, az első ölelésre, az első mosolyra..Nagyon szeretlek! Kérlek ne hagyj itt!-fogtam kezét, s közbe folytak a könnyeim.Kicsit elszunyókáltam, s halk nyafogásra lettem figyelmes.Párom az! Felébredt! Keze egy kicsit megmoccant, majd 5perc után a szemét is sikerült kinyitnia.Rohantam szólni az orvosnak, s már ott is voltunk a szobában.
-Na? Minden rendben?-kérdeztem az orvost.
-Igen.Ez hihetetlen.Alig pár órát vagy talán fél napot volt csak kómában! Ez elképesztő. Sebastian, önnek elképesztő ereje van.Valahogy csak hallotta amit mond neki.-mosolygott, majd elmondta a teendőket.Reggel arra keltem, hogy Dika le akar mászni az ágyról.Én gyorsan odarohantam támasznak.
-Hé! Még nem szabad felállnod!-mondtam, majd megcsókoltam.Nem bírom nélküle!
-Tudom.De utálok egy helyben feküdni!-felelt.Ebben a pillanatban az orvos lépett be hozzánk.
-Szerintem még kicsit korai a járás, de így hamarabb erőre kapsz! Bár, a te szervezeted nagyon erős.Ezt tapasztalhattuk már..-vizsgálta meg az orvos páromat.
-Doktor úr! Mikor mehetek már haza?-kérdezte Szandika.
-Holnap vagy holnapután.Állapotfüggő.-felelt,s már kint is volt.Később Leiláék is bejöttek.Hamar eltelt a 2nap, s Dika pedig olyan volt, mintha semmi sem történt volna.Anyukámat megkértem, hogy míg én felkészülök a szezonkezdetre, vigyázzon Szandikára.Így is lett..
/Szandika szemszög/
Heikkie-vel nagyon jól elbeszélgettünk.Néha beugrott Stephanie és a férje is.Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak mindannyian.Seb 1hétre utazott Milton Keynes-be.Utolsó nap, már alig bírtam magammal.Nem tudtam mit csináljak, épp ezért ledőltem Tv-t nézni.Közben elaludtam.Már csak arra keltem fel, hogy valaki simogatja a hátam.Megfordultam, s kinyitottam a szemem.Nem lepődtem meg, Sebastian volt az.Egy csókot nyomott homlokomra, s lementünk a konyhába.Elmesélt mindent, mi történt vele, majd rám került a sor.Később valaki csengetett.Szerelmem ment ajtót nyitni, s hangos nevetésre lettem figyelmes.Majd beléptek a konyhába tesómék.
-Dika!-ölelt meg tesóm, majd Kimi is.
-Nem haltam meg!-mosolyogtam.
-Bele haltam volna!-mondta Seb, majd hátulról átölelt.
-Na. Elég a gyászos hangulatból! Ma buliba megyünk!-kacsintott rám Leila.
-Őőő oké!-vágtam rá csak ennyit.Gyorsan elkészültünk, s egy jó kis házibuliba csöppentünk.Én Sebbel táncoltam, míg Kimiék a bárpultot vitték csődbe.
-Gyönyőrű vagy!-mondta Sebastian, miközben kiültünk a teraszra levegőt szívni.Beszélgetésünket, Leiláék zavarták meg.Mint minden bulin, jól lerészegedtek.Persze mi hazacipeltük őket, s másnap fejfájósan ébredtek.Kezdődik,kezdődik...már az idén nyitó futamra készültek Sebék, s az a pár hét iszonyat gyorsan elrepült! Mindvégig Kimi és Sebastian mellett voltunk a tréningen, s már csak arra eszméltünk fel, hogy itt van a futam a nyakunkon.Már a hét elején megérkeztünk a futamra.S míg a páromék dolgoztak a kocsin, mi tesómmal a szobában trécseltünk.Ám valaki hevesen kopogtatott az ajtón.Kinyitottam, s Heikki-t pillantottam meg.Szörnyű dolgot közölt velem...
Miután felébredtem, egy közel 1méter magas plüss macival találtam szemben magam.Rajta egy Red Bullos sapival, és egy Sebes felsővel.Kezén pedig egy hatalmas szivacs Vettel finger volt felfedezhető.
-Ez..-akadt el szavam.
-Ajándék.Neked.Tőlem.-mondta Seb, s leguggolt a maci mellé.
-De nincsen szülinapom.-mosolyogtam.
-Tudom.De a cuccok amik rajta vannak, azt kapom, tehát csak a macit vettem.-taglalta.
-Értem.Akkor köszönöm.-mondtam, majd egy csókot nyomtam szájára.Később már a vacsorát csináltam.Megettünk mindent,s Seb elvonult Tommival beszélgetni telefonon.Minden rendben ment egy darabig..Csak annyit hallottam, hogy Seb ordibál a szobában.Én nem akartam tolakodni, de muszáj voltam bemenni a szobába.
-Seb! Nyugodj meg kérlek!-simogattam hátát, s közben elköszönt Tommitól.
-Rendben.De nagyon idegesít, hogy meg akar szerezni téged.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Igen.Az ordibálás erről folyt.-mondta, s én köpni-nyelni nem tudtam.
-Óóó Seb! Tudod, hogy én csak TÉGED szeretlek!-hangsúlyoztam ki a 'téged' szót.
-Tudom.-mondta, majd megcsókolt.Gyors zuhany, s már aludtunk is.Másnap reggel Sebastian nem feküdt mellettem.Egy levél volt a párnáján, rajta az én nevemmel. Szandikának. Kibontottam, s elolvastam.Leírt mindent részletesen, hova ment, mikor jön, stb.Én nagy unalmamban, rendet raktam, s gondoltam átugrom kicsit Norbertékhez.Fabian biztos hazajött már a téli táborból.Írtam Sebnek egy SMS-t, hogy tudja hol vagyok.S már indultam is.Bő fél óra alatt megérkeztem.Bementem, s mindenki örömmel fogadott.Meglepetésre, otthon találtam Stephanie-t is.Nagyon sokat meséltünk egymásnak erről-arról.Mindig akadt témánk.Kiderült, hogy Heikkie is megbékélt Fabian helyzetével.Mint tudjuk télen hamar sötétedik.Seb nem nagyon szereti, ha egyedül mászkálok a sötétségben.De most muszáj volt.6-kor indultam haza, s már az orromig se láttam a köd, és a sötét miatt.Szép nyugisan vezettem, mikor kicsit furcsálltam, hogy egy szürke Opel követ. Lelassítottam, majd félre álltam, de az Opel is ezt tette.Kiszállt belőle egy ismerős szőke finn férfi.Tommi volt az..Hogy került ide? Honnan tudta, hogy itt vagyok?
-Mit keresel itt?-kérdeztem.
-Téged.Szandika kérlek hallgass meg!-kérlelt.
-Miért? Tudod jól, hogy Sebastiant szeretem!
-Igen!Sajnos ezt el kell fogadnom.De muszáj vagyok elmondani neked mit érzek irántad! Megkönnyebűlne a szívem is..
-Ha nagyon szükséges..-ingattam fejem.
-Beléd szerettem..egyszerűen elbűvöltél.
-Ennyi?
-Azt hiszem igen.
-Rendben.Sajnálom, de erre nem tudok semmit sem mondani.Mennem kell.Már Seb biztos aggódik.
-Megértelek.Szia, akkor. Remélem egyszer még találkozunk.-köszöntünk el, s én szélsebesen száguldottam hazafele.Ennek meg lett a következménye is..
/Sebastian szemszög/
Már kezdtem aggódni páromért.Egyszer csak megcsörrent a telefonom.Szandika volt az.Rögtön felvettem de egy férfi hang szólt bele.Mégpedig Tommi.
-Mit keres nálad a barátnőm telefonja?-kezdtem felhúzni magam.
-Figyelj! Seb! Szandika..összetörte a kocsiját!
-Tessék?
-Igen.Ma Németbe jártam és épp előttem ment bele a korlátba.
-És hol van most?
-Kórházban.
-Azonnal odamegyek.
-Rendben.-letettem majd 5 perc alatt ott voltam.Hamar megtaláltam a kórtermet.Bementem, s megláttam párom az ágyon védtelenül.Valószínűleg aludt.Vagy nem? Bejött az orvos, s közölte hogy kómába van.Semmi baja nincs, csak épp olyan mintha élőholt lenne..Bent maradtam vele estére, s közöltem anyukámékkal a hírt.Ők otthon idegeskedtek, én pedig a kórteremben.Este elkezdtem beszélgetni épp 'alvó' kedvesemmel:
-Nem hagyhatsz magamra szerelmem! Annyi mindene keresztül mentünk már! Emlékszem az első csókra, az első ölelésre, az első mosolyra..Nagyon szeretlek! Kérlek ne hagyj itt!-fogtam kezét, s közbe folytak a könnyeim.Kicsit elszunyókáltam, s halk nyafogásra lettem figyelmes.Párom az! Felébredt! Keze egy kicsit megmoccant, majd 5perc után a szemét is sikerült kinyitnia.Rohantam szólni az orvosnak, s már ott is voltunk a szobában.
-Na? Minden rendben?-kérdeztem az orvost.
-Igen.Ez hihetetlen.Alig pár órát vagy talán fél napot volt csak kómában! Ez elképesztő. Sebastian, önnek elképesztő ereje van.Valahogy csak hallotta amit mond neki.-mosolygott, majd elmondta a teendőket.Reggel arra keltem, hogy Dika le akar mászni az ágyról.Én gyorsan odarohantam támasznak.
-Hé! Még nem szabad felállnod!-mondtam, majd megcsókoltam.Nem bírom nélküle!
-Tudom.De utálok egy helyben feküdni!-felelt.Ebben a pillanatban az orvos lépett be hozzánk.
-Szerintem még kicsit korai a járás, de így hamarabb erőre kapsz! Bár, a te szervezeted nagyon erős.Ezt tapasztalhattuk már..-vizsgálta meg az orvos páromat.
-Doktor úr! Mikor mehetek már haza?-kérdezte Szandika.
-Holnap vagy holnapután.Állapotfüggő.-felelt,s már kint is volt.Később Leiláék is bejöttek.Hamar eltelt a 2nap, s Dika pedig olyan volt, mintha semmi sem történt volna.Anyukámat megkértem, hogy míg én felkészülök a szezonkezdetre, vigyázzon Szandikára.Így is lett..
/Szandika szemszög/
Heikkie-vel nagyon jól elbeszélgettünk.Néha beugrott Stephanie és a férje is.Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak mindannyian.Seb 1hétre utazott Milton Keynes-be.Utolsó nap, már alig bírtam magammal.Nem tudtam mit csináljak, épp ezért ledőltem Tv-t nézni.Közben elaludtam.Már csak arra keltem fel, hogy valaki simogatja a hátam.Megfordultam, s kinyitottam a szemem.Nem lepődtem meg, Sebastian volt az.Egy csókot nyomott homlokomra, s lementünk a konyhába.Elmesélt mindent, mi történt vele, majd rám került a sor.Később valaki csengetett.Szerelmem ment ajtót nyitni, s hangos nevetésre lettem figyelmes.Majd beléptek a konyhába tesómék.
-Dika!-ölelt meg tesóm, majd Kimi is.
-Nem haltam meg!-mosolyogtam.
-Bele haltam volna!-mondta Seb, majd hátulról átölelt.
-Na. Elég a gyászos hangulatból! Ma buliba megyünk!-kacsintott rám Leila.
-Őőő oké!-vágtam rá csak ennyit.Gyorsan elkészültünk, s egy jó kis házibuliba csöppentünk.Én Sebbel táncoltam, míg Kimiék a bárpultot vitték csődbe.
-Gyönyőrű vagy!-mondta Sebastian, miközben kiültünk a teraszra levegőt szívni.Beszélgetésünket, Leiláék zavarták meg.Mint minden bulin, jól lerészegedtek.Persze mi hazacipeltük őket, s másnap fejfájósan ébredtek.Kezdődik,kezdődik...már az idén nyitó futamra készültek Sebék, s az a pár hét iszonyat gyorsan elrepült! Mindvégig Kimi és Sebastian mellett voltunk a tréningen, s már csak arra eszméltünk fel, hogy itt van a futam a nyakunkon.Már a hét elején megérkeztünk a futamra.S míg a páromék dolgoztak a kocsin, mi tesómmal a szobában trécseltünk.Ám valaki hevesen kopogtatott az ajtón.Kinyitottam, s Heikki-t pillantottam meg.Szörnyű dolgot közölt velem...
Szia! :)
VálaszTörlésTetszik a történeted, ezért kaptál tőlem egy díjat! Nézz be hozzám: www.dreamhardfanfic.blogspot.hu