Lélekdonor

/Szandika szemszög/
Rögtön kiszálltunk a go-kart-ból,és testvéremhez futottam aki eszméletlen volt.Ijedten mondtam Sebastiannak, hogy hívja a mentőket.Szó mi szó, elég gyorsak voltak.2perc sem telt bele már a kórházban voltunk.Míg én a nővérrel konzultáltam, addig Leila a rendelőben volt.
-Elrendeztem mindent!-mondtam idegesen kedvesemnek.
-Ne aggódj!Nem lesz semmi baj!-nyugtatgatott és egy puszit nyomot a homlokomra.Fél óra várakozás után bemehettünk tesómhoz.Sebastian addig az orvossal beszélt.
-Jól vagy?-kérdeztem testvérkémtől sírva.
-Igenn!!De kérlek ne sírj!-mondta.
-Jól rám ijesztettél!-mondtam közben mosolyogva töröltem le a könnyeim.
-Ugye Kimi nem tudja?-kérdezett tőlem.
-Hát....ömmm...fogalmam sincs.-válaszoltam.De eközben Kimi toppant be az ajtón.
-Ugye jól vagy kicsim?-kérdezte Kimi tesómat.
-Az orvosok szerint kutya bajom!Csak nem ettem egész nap semmit!-adott megnyugtató választ tesóm.Eközben egy futár srác hozott egy nagy csokor rózsát tesómnak.
-Ez kitől jött?-kérdezte idegesen testvérem pasija.
-Nem tudom.De aranyos tőle, hogy gondolt rám.-mosolygott Leila.
-Akkor én már nem is zavarok tovább...-és ezzel a mondatával kirohant a teremből.Utána rohantam és elmondtam neki, hogy:
-Kimi!Várj!Ha lenne valakije rajtad kívül, akkor ő tudná, hogy utálja a virágokat.Ahogy ezt te is tudod.
-Rendben!Most ki kell szellőztetnem a fejem.-válaszolt.Én ezután vissza mentem tesómhoz és meglepő dolgot pillantottam meg:
-Téged ilyen hamar kiengednek?-kérdeztem.
-Rábeszéltem az orvost!Elvégre mindenkinek jobb lesz otthon.-kaptam választ Sebtől aki épp tesómnak segített kitölteni a szükséges papírokat.Pár perc alatt megvoltunk mindennel és már indultunk is haza....
Hazaérkezésünk után Leila felment a szobájába pihenni.Beszélgetésbe kezdtünk Sebastiannal, mikor tesóm nagy bőröndökkel vánszorgott le a felső szintről.
-Te hová indulsz?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-A reptérre!Már foglaltam jegyet!-kaptam hihetetlen választ.
-Tessék?Miért?-kérdezgettem tovább.
-Egy kis egyedüllétre van szükségem!És amúgy sem akarlak titeket zavarni.-válaszolt.
-De egyáltalán nem zavarsz!-mentem oda hozzá és megöleltem.
-Értsd meg!El kell mennem!-válaszolt és már indult is az autó felé.
-Ne vigyünk el?-kérdezte párom.
-Nem.Csak a kocsiért gyertek majd ki.-mondta és már el is hagyta a házat.Míg mi elbúcsúztunk egymástól, addig Sebastian bepakolta a csomagokat a kocsiba.
-Majd hívj ha hazaértél!-mondtam és már el is hajtott a kocsival.Bementünk a házba Sebbel és tévéztünk.Este felé járt már, mikor leültünk vacsorázni de csengetett valaki.
-Nyitom!-mondtam szép szemű németemnek és már szaladtam is ajtót nyitni.Nem lepődtem meg, hogy ki állt az ajtóban.
-Szia Kimi!Miért vagy itt?-kérdeztem.
-Leilát keresem.-válaszolt.
-Hát tudod...hazautazott Budapestre!-mondtam mikor Kimi falfehér arccal állt ellőttem.
-Tessék?Azonnal utána kell repülnöm!-mondta és már indult is volna mikor én visszahúztam.
-Várjál!Egy kis időre van szüksége!-mondtam.
-Rendben!Akkor én nem is zavarok tovább.Várok ameddig csak kell!Szia!-köszönt el és már nyomát se láttam.Bezártam az ajtót és visszamentem Sebhez.Nem kérdezett semmit.Megvacsoráztunk majd elmentünk aludni.....
/Leila szemszög/
Szerencsére még elértem a repülőt, így nem kellett várnom.Elég fáradt voltam, s most nem aludtam.Egész úton csak azok a boldog napok voltak a szemem előtt, amiket átéltünk Kimivel és négyesben is.Nagyon hosszúnak tűnt az a pár órás út, de végül vége lett.Kisírt szemekkel szálltam le, s most az sem érdekelt, hogy valaki lefotóz.Mikor hazaértem a nagy, üres ház fogadott.Nem a családi házba mentem, hanem abba, amit apuék nekem és szeretett tesókámnak vettek.Elég későre járt az idő, de felhívtam Szandikát, hogy tudja, jól vagyok.Két kicsöngés után felvette.
-Szia.Minden rendben ment?-kezdte azonnal.
-Hello.Igen.Anyuéknak még nem szóltam, de lehet jobb is még.Ott mi újság?-tereltem a témát.
-Miután elmentél volt nálunk Kimi, és téged keresett, hogy...-itt félbe szakítottam.
-Miért?
-Már tudnád, ha nem szakítottál volna félbe.-magyarázott.
-Jó, bocsi.Nagyon haragszik rám?Vagyis a rózsákért?-kérdeztem félve.
-Nem.Lenyugodott, és azért jött, hogy beszéljétek meg.Vagyis ezt nem mondta, csak téged keresett, de szerintem ezzel a szándékkal.Utánad akart menni, de mondtam, hogy most egy kis időre van szükséged.
-Köszönöm.Olyan jó, hogy ennyire ismersz.-hálálkodtam.
-De azt nem tudom, hogy most konkrétan mi is a baj.Te egy félreértés miatt nem szoktál így viselkedni.
-Tudom.Csak azt nem, hogy ha így is azt hiszi, hogy van valakim, akkor ha nem tudok elmenni egy futamra, akkor mit fog gondolni.Nem bízik meg bennem, pedig én benne teljesen.-zúdítottam gondolataimat, testvéremre.
-Ja, értem.amúgy lehet mi is megyünk hamarosan.Seb szeretné megismerni anyáékat.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Oké.Szóljatok időben és majd kimegyek elétek.De most inkább megyek, csinálok valami kaját és alszom.
-Rendben.Szia.Holnap majd beszélünk.Puszi.-köszönt el.
-Oké.Szia.Puszi.-mondtam, majd bontottam a vonalat.Azután hamar csináltam egy salátát és már zuhany után aludtam is...Reggel telefon csörgésre ébredtem:
-Haló?-szóltam bele kómás hangon.
-Szia!Bocsi,hogy felébresztettelek csak szólni akartam, hogy ma hazarepülünk!-mondta testvérem.E hír hallatán nagyon megörültem.
-És mikorra legyek a reptéren?-kérdeztem kicsit éberebben.
-Hát kb. délután 2 óra felé.-mondta és már le is tette...
/Kimi szemszög/
Reggel már hamar ott voltam Sebéknél. Bekiáltottam a házba:
-Hahó!Gyertek indulnunk kell!-kiabáltam.Segítettem a bőröndöket és már indultunk is a magán repülőm felé.Nem volt valami hosszú az út.Pontban 10-kor indult a gép Budapest felé...Miután leszálltunk Szandika egy fehér Infinity FX50-es felé futott.Megpillantottam Leilát.Sebastiannal Szandika után vettük az irányt.

Felirat hozzáadása

Mikor oda értünk, pont vége lett az üdvözlésnek.
Köszöntünk egymásnak, és indultunk egy ismeretlen helyre.Útközben beszélgetésbe bonyolódtunk:
-Hová megyünk?-kérdezte Szandika.
-Haza!-válaszolt Leila.
-A szüleitekhez?-kérdezte kicsit ijedten legjobb haverom.
-Nem!Apu és anyu vettek nekünk egy csodaszép házat!-mondta Leila lenyűgözve.
-Tényleg!Még házavatónk sem volt!-felelte Szandika miközben homlokára csapott.
-Hát ami késik nem múlik!-szólaltam meg először az úton.
-És meddig leszünk itthon?-kérdezte Szandika.
-Nem tudom!Ahogy jön!-válaszolt mosolygósan Leila.
-Nem erősségetek az előre tervezés!-nevetett Seb.
-Hát ez igaz!Maradjunk annyiban!-mondta Leila.Pár perc leforgása után, megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, s egy álomszép házat találtunk magunk előtt.Bevallom az államat a földről kapargattam össze.Na jó csak vicceltem!Nem kell szó szerint érteni!
-Fiúk!Még ma bejöttök?-kérdezték a lányok egyszerre.Nem válaszoltunk semmit,hanem inkább indultunk.Bár amennyire meg tudtam ítélni, elég drága lehetett, de egyáltalán nem volt kérkedő, kihívó és csicsás.Egy szóval tudnám jellemezni:hétköznapi. Lepakoltunk, s arra eszméltem fel, hogy Sebastianék már el is tűntek.Cseppet sem bántam, mert így legalább négyszemközt tudtunk beszélni Leilával:
-Meg kéne beszélnünk a történteket!-kezdeményeztem.
-Igen jó lenne!Kezd te!-kaptam választ.
-Bocsi, hogy úgy felkaptam a vizet, de nagyon aggódtam érted!Ilyenkor kicsit feszültebb vagyok és elég bunkó.-valltam be magamnak s persze a velem szemben ülő szépségnek.
-Én is sajnálom a történteket, de nem ezért jöttem haza!-kaptam egyben megnyugtató de furcsa választ.
-Akkor miért?-kérdeztem.
-Azt érzem, hogy már nem bízol bennem!-mondta Leila.
-Nem attól tartok, hogy nem érdemellek meg téged!-valltam be dühösen.
-Ne is gondolj ilyenekre!Kezdjünk tiszta lappal!-ajánlotta fel.Erre odaléptem hozzá és megcsókoltam...
/Szandika szemszög/
Miután elhagytuk a házat,apuék felé vettük az irányt.Sebastianon érzékelhető volt a feszültség.
-Ne izgulj!Minden rendben lesz!Apuék nagyon jó fejek!-nyugtatgattam páromat.
-Nem félek!-tagadta le azonnal.
-Oké!-mondtam és meg is érkeztünk.Beléptünk a házba, és rögtön anyu lépett felénk:
-Sziasztok!Épp idejében érkeztetek!Gyertek beljebb!-mondta anyu.Miután beljebb értünk, be is mutattam Sebet a családnak:
-Szevasz Sebastian!Az én nevem Nádasdi Krisztián-nyújtotta kezét apu Sebnek.
-Jó estét!Az én nevem Sebastian Vettel!-reagált kedvesem.
-Ő itt az anyukám!Nádasdiné Török Nóra!-mutattam be Sebnek akit anyu rögtön megölelt.
-Nyugodtan tegezz minket!-ajánlotta fel apum.
-Rendben!-intézte el ennyivel Sebastian.
-Gyertek üljetek asztalhoz mert különben kihűl a vacsora!-utasított anya minket.Vacsora közben jókat beszélgettünk, mikor szóba került testvérem.Én persze muszáj voltam elmagyarázni mindent mikor apu kirohant az étkezőből, és én utána mentem:
-Hagyd őket!Majd megbeszélik!-mondtam apának.
-Rendben!De hogyha...-itt félbeszakítottam.
-Nem lesz de hogyha!-mondtam és ezzel visszakullogtunk az étkezőbe.Elköszöntünk és indultunk haza.Mikor beléptünk, sejtésem beigazolódott.Még egy kicsit tévéztünk majd elmentünk aludni.Mikor felébredtünk váratlan esemény keresztbe húzta számításunkat...